Magunkról


A Szövetség Televízió célja:

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz:
- valós hírszolgáltatás
- a magyar műveltség terjesztése
- a magyar nemzet megerősítése, nevelése
- az azonosságtudat erősítése
- a történelmi igazságosság előtérbe helyezése
- a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülése

Alapvető fontossággal bír, hogy a televízió egyik politikai oldal, és egyik politikai párt befolyása alatt sem áll. A televízió besorolását tekintve közszolgálati televízió kíván lenni.

A televízió kísérleti adásának tervezett indulása 2010. február 7.
Az első időszakban az Interneten működik, majd a tervek szerint folyamatosan kerül fel a különböző kábelszolgáltatóknál a kínálatba – lévén, hogy közszolgálati műsorokkal töltjük fel a műsoridőt.

A cél, hogy valamennyi településen (városokban és falvakban) közszolgálatiként jelen legyünk valamennyi háztartásban.

Alapvető szempontjaink:
- a jelenlegi kereskedelmi televíziókkal szemben a valódi értékek közvetítése
- a hiteles tájékoztatás
- a nemzeti érdekek, hagyományok és értékek mentén való műsorkészítés nem harsány, és nem szélsőséges módon

TV műsor

Önök a Szövetség TV kísérleti adását látják.

Jelenleg sugárzott műsoraink:

- Adásnyitó (27 mp)
- Szövetség TV beköszöntő (az 1. adásból) (1p 9mp)
- Híradó ( 24p 20 mp)
- Mese indító (30 mp)
- Mese: Jézus Krisztus és Szent Péter (9p 58 mp)
- Magyarok Szövetsége választási felhívása (4p 11mp)
- Karcolat: Koncert részlet (1h 18p 56mp)

Kapcsolat

Keresés

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel